2015. május 21., csütörtök


SZÁRHEGY 40

Megnyílt a Gyergyószárhegyi Művésztelep 40 évét bemutató gyűjteményes kiállítás

 



   Egy Szárhegyre, negyven esztendőre hangolt kiállításnak lehetünk vendégei, ahol múlt és jelen, hagyomány és újítás kapcsolódik össze a nyitottság jegyében, a kortársiság igényével.

  A több mint 100 alkotást felsorakoztató tárlat a művésztelep emblematikus alakjainak munkái mellett számos hazai és külföldi, ismert és elismert művész műveiből válogat. A tálalás kronologikus, történetiségükben hagyja kirajzólódni a különböző Szárhegy-képeket, amelyek azonban nem külön-külön, hanem együttesen jelentik mindazt, amit Szárhegyi művésztelepnek nevezünk. A kezdeményező triász, Zöld Lajos újságíró, valamint Márton Árpád és Gaál András képzőművészek szerencsés találkozásának köszönhetően, Márton Áron püspök  jóváhagyásával, 1974. augusztus elsején a romos állapotban levő szárhegyi ferences kolostor néhány szobájában megnyitották a Barátság művészetelepet és ezzel kezdetét vette egy hosszadalmas, rengeteg erőfeszítést igénylő „építőmunka”,  amelynek eredményeként  a Szárhegyi művésztelep nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten, sőt, mondhatni világviszonylatban is méltó elismerést vívott ki magának.



   A művészelep, amelyen sokáig fele-fele arányban vettek részt magyar és román művészek,  kilépést jelentett a művészet hivatalos helyeiről, kiutat egy diktatúrából. A gyergyószárhegyi környezet ugyanakkor természeti szépségei, tradíciói, romantikus hangulatú kolostora, kastélyromjai révén kitűnő ihletforrásnak bizonyult nemcsak a nagybányai művésztelep iránti nosztalgia okán idelátogatók számára, hanem az oszág különböző szegleteiből idesereglett, megközelítőleg évi harminc alkotó számára egyaránt. Bár a művésztelep nem iskolaként szerveződőtt, szellemisége az évek során mind jobban kitapinthatóvá, érzékelhetővé vált.

   Az alapítók nagyot álmodtak, világszínvonalút! A rendszerváltást megelőző elzártság ugyan nem tette lehetővé a telep nemzetközivé válását, azt azonban kijelenthetjük, hogy a szárhegyi gyűjtemény első fele átfogó és hiteles keresztmetszetét nyújtja a romániai képzőművészet egyik fontos korszakának.

   Egy komoly gyűjtemény létrehozása a telep életben maradásának garanciáját is jelentette. Éppen ezért az alapítók már kezdetben feladatuknak tekintették az évről évre szaporodó gyűjtemény gondos megőrzését (ami nem is volt könnyű feldat!), illetve bemutatását. 

  „Nagy méretben kell dolgozni, ha azt akarjuk, hogy gyűjteményünk legyen!” – fogalmazta meg Gaál András már a kezdetek kezdetén, és ez egyfajta alkotói attitüdöt is takar, amely visszaköszön az alkotásokon, akárcsak az a hősies elszántság áldozatkészség, amely nélkül valószínűleg már rég feledésbe merült volna mindaz, ami egykor Gyergyószárhegyen megszületett.

   A ’89 utáni időszak sokáig az útkereséről és az intézményesülésről szólt. A többszöri vezetőségváltás, átszervezés meghatározó volt a művészetlep karakterét tekintve. A változások nemcsak a nemzetközivé válással, a különböző rezidens programokba való bekapcsolódások révén, a művészek mozgásterének növekedésével jártak együtt, hanem a kifejezésmódok, alkotói attitüdök szempontjából is jelentőséggel bírtak. A frissen felcseperedett generációk megjelenésével egyre sokszínűbbé, árnyaltabbá vált a gyűjtemény, előtérbe kerültek olyan beszédmódok is, melyek a művésztelep történetében előzmény nélkülinek számítottak. A művésztelep karakterének alakulását többek között olyan markáns változások jelezték mint a ’98-as tábor, amelyet a Túlsó P’Art művészcsoport szervezett vagy később, a 2000-es évek elejétől működő Korkép elnevezésű, világszinten is jegyzett  tábor, mely elsősorban Siklódi Zsolt, a tábor művészeti vezetője és Erőss Isván,  a művésztelep meghívott művészeti tanácsadója nevéhez kapcsolódik. Ez utóbbiak teljes műfaji szabadságot hirdettek, ugyanakkor koncepciójukban fontos szempontnak számított, hogy az alkotók kifejezési eszközei is korszerűek legyenek.  Ennek eredményeként az utóbbi másfél, két évtizedben egyre nagyobb számban születtek efemer alkotások a maradandóak mellett, melyek ma többnyire csak dokumentált formákban léteznek.
   Jelen kiállítás többnyire a múzeumi környezetbe jobban illeszkedő, hagyományos műfajokból válogat, a szabadtéri és/vagy efemer alkotások hangulatát csak egy-egy fotó  vagy egy-két ideköltöztetett alkotás idézi, holott ez utóbbiak nyilvánvalóan szerves részeit képezik a művésztelepnek és a szárhegyi környezetnek egyaránt. Helyspecifikus alkotások, melyek a múzeumok megkülönböztetett terében jelentőségüket vesztenék, csak abban természeti és kultúrtájban működnek igazán, amelybe szánták azokat.

   2014-ben 40 éves évfordulóját ünnepelte a Gyergyószárhegyi művésztelep. Ennek öröme bár ürömmel volt teli a kastély körüli állapotoknak köszönhetően, a telepet működtető kulturális intézmény táborok, kiállítások, ünnepi rendezvények sorával tisztelgett. Jelen kiállítás a művésztelep negyven éves évfordulójára szervezett eseménysorozat záró rendezvénye, amely talán új kezdetet is jelez.

   A 40. évforduló mérföldkőnek számít, hiszen a kastély nélküli állapotok miatt mind sürgetőbbé vált a művésztelep fontosságának, felbecsülhetelen értékeinek prezentálása olyan kiállítások által, mint amilyen ez a mostani is, rálátást biztosítva a művésztelep karakteres vonásaira, a képviselt művészi irányvonalakra.

   A művészetek hivatalos helyeiről, a galériákból, múzeumokból kivonuló művészet most néhány hétre újra visszakerült a kiállító terekbe, hogy ily módon, sűrítve és tömörítve egy térbe és időbe helyezve elérhetővé váljon, közelebb kerüljön a nagyközönséghez, ugyanakkor felhívja a figyelmet a gyűjtemény jelentőségére, kutatásának, szakszerű kezelésének, további népszerűsítésének szükségességére.
Túros Eszter

Képek a megnyitóról:

 

Fotók: Ferencz S. Apor

2015. május 14., csütörtök

 

Szárhegy 40

Válogatás a Gyergyószárhegyi Művésztelep gyűjteményéből

 

 

   Nagyszabású hazai kiállítás nyílik május 20-án 18 órától a Csíki Székely Múzeumban, amely a Gyergyószárhegyi Művésztelep negyven esztendejébe nyújt betekintést. A XI. Hargitai Megyenapok keretében szervezett, több mint 100 alkotást felsorakoztató tárlat a tábor emblematikus alakjainak munkái mellett számos hazai és külföldi, ismert és elismert művész műveiből válogat. A tálalás kronologikus, történetiségükben hagyja kirajzolódni a különböző Szárhegy-képeket, amelyek azonban nem külön-külön, hanem együttesen jelentik mindazt, amit szárhegyi művésztelepnek nevezünk. Egy Szárhegyre, kastélyra, negyven esztendőre hangolt kiállításnak lehetünk vendégei, ahol múlt és jelen, hagyomány és újítás kapcsolódik össze a nyitottság jegyében, a kortársiság igényével.
  2014-ben 40-ik évfordulóját ünnepelte a gyergyószárhegyi művésztelep. Ennek öröme, bár ürömmel volt teli a kastély körüli állapotok miatt, a telepet működtető kulturális intézmény táborok, kiállítások, ünnepi rendezvények sorával tisztelgett. Jelen kiállítás a művésztelep 40. évfordulójára szervezett eseménysorozat zárórendezvénye, amely új kezdetet is jelez. Csíkszeredát követően a tárlat vándorolni fog, jelentős hazai és külföldi helyszíneken is bemutatják majd.
    A barátság jegyében életre hívott alkotómunkába kaphatunk betekintést, amelyet több mint negyven esztendeje álmodtak meg a ma már „nagy öregekként” emlegetett székelyföldi művészek, és amely mára az ország egyik legfontosabb művészeti centrumává avatta Gyergyószárhegyet, tevékenységük ugyanakkor szétválaszthatatlanul eggyé vált a kastély életével. Ez a fényes történet, kastély híján, most válságkorát éli, ugyanakkor a 40-ik évforduló mérföldkőnek is számít, hiszen a kastély nélküli állapotok miatt mind sürgetőbbé vált a művésztelep fontosságának, felbecsülhetetlen értékeinek prezentálása olyan kiállítások által, mint amilyennek a mostani, csíkszeredai kiállítás is ígérkezik, rálátást biztosítva a művésztelep karakteres vonásaira, a képviselt művészi irányvonalakra.
    A művészetek hivatalos helyeiről, a galériákból, múzeumokból kivonuló művészet most néhány hétre újra visszakerül a kiállítóterekbe, hogy ily módon, sűrítve és tömörítve, egy térbe és időbe helyezve elérhetővé váljon, közelebb kerüljön a nagyközönséghez.

     A kiállítás július 19-ig látogatható.

2015. május 12., kedd

 

Lármafa Rádió - Beszélő szemek 8. 

Beszélgetés Vargha Mihály képzőművésszel

 

 

   A műsorban a fő téma ismételten a kortárs művészet volt, a szobrászatra, köztéri alkotásokra fókuszálva. Hogyan találja fel magát a szobrász az intézményvezető szerepben, hogy osztja be idejét sokrétű tevékenységei között, min dolgozik jelenleg? Milyennek látja a régió művészeti életét? A műsor második felében a köztéri szobrászat funkciójáról, az „emlékmű” jellegű köztéri alkotásokról merültek fel kérdések.
   A műsor után, a kötelező Lármafa Rádióra írt zenei kollázs következet, Tamash Tmk jóvoltából!
 

   A  május 11-én, a Tein Kávézóban lezajlot beszélgetés visszahalgatható itt:

 

https://www.mixcloud.com/vetro-baji/besz%C3%A9l%C5%91-szemek_08__vargha-mih%C3%A1ly/?fb_ref=cloudcast

2015. május 5., kedd

 

EN DÉTAIL 

 Műhelyfoglalkozás középiskolásoknak a Magmában

 

   A fénykép, a film, a kép sajátja, hogy kiragad, kiválaszt. A valóság egy részletére fókuszál, azt alakítja, menti ki, menti át. A fénykép, a film gyakorta látható világunk csak egy darabját rögzíti, amely a létrehozandó kép-keretbe elfér. A kép létmódja legtöbb esetben: en dètail.

    A Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér 2015. május 5-8. között workshopot szervez középiskolás diákok számára, melynek célja, hogy rávilágítson a kamera-látásmód, a képi ábrázolás sajátosságaira és hogy ennek gyakorlati lehetőségeit is megmutassa. A műhelymunka része a tárlatvezetés (aktuális kiállítás - Give me five!), fotó és filmelméleti ízelítő, valamint fotókészítési kísérlet.

A foglalkozást irányítja: Fám Erika film-és médiakutató. 

 

2015. május 1., péntek

 

Ütő Gusztáv könyvbemutatója Csíkszeredában

 


   2015. május 7-én csütörtökön, 17 órától kerül sor a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola aulájában (Szabadság tér 5.), Ütő Gusztáv  Akcióművészet Székelyföldön című könyvének bemutatójára.
 A kötetet méltatja: Túros Eszter.

Képek az eseményről (frissítés) 

Ütő Gusztáv budapesti könyvbemutatójára június 19-én kerűl sor a MAMŰ Galériában. A kötetet bemutatja: Fándly Edit